hello hölgyek

Ami minden nőnek jár, mire középkorú lesz

Manapság azt mondják, a 40 az új 30. Így van ez? Sok szempontból mindenképpen! Napjainkban rengeteg lehetősége van a nőnek 40 éves kora után is. Egy középkorú előtt sem záródnak be a kapuk, sőt. Nagyon sok előnye van annak, ha valaki 40 vagy akár 50 éves.

Ekkorra már mindenki elmondhatja, hogy ismeri önmagát. Nem akar megfelelni, nem akar bizonyítani senkinek – legfeljebb önmagának. 40-50 évesen a nő már tökéletesen önazonos, bízik önmagában és a képességeiben. Egy középkorúnak már számtalan dolog van a háta mögött. Olyan helyeken járt, olyan dolgokat próbált, kóstolt, látott és ismert meg, ami egy fiatalnak még nem sikerülhetett. Mindezek a tapasztalások hozzásegítik ahhoz, hogy higgyen magában.

Persze mindezek mellett van néhány dolog, ami egy magabiztos, ízig-vérig önazonos nőnek jár, és aminek birtokában kell lennie, mire középkorú lesz. Ilyen például:

Egy vagy két IGAZI barát, akiben minden körülmények között meg lehet bízni. Akikkel szabadon lehet nevetni, akiknek a vállán bármikor lehet sírni, és akik meghallgatják a panaszt is, nem csak a vidám dolgokra kíváncsiak. Akiket éjjel vagy nappal, bármikor fel lehet hívni.

Jó ha van egy olyan ruhája, amiben úgy érezheti, övé a világ. Egy olyan ruha, amiben azt érzi, királynő! Szerencsére egy ilyen ruhát az üzletközpont remek üzletei közül bármelyikben meg lehet találni. Ha nyitnak az üzletek, csak el kell merülni a kínálatban, és megszerezni azt a ruhát, amibe élmény és varázslat belebújni. Legyen az bármilyen színű, fazonú, legyen bármilyen anyagból: a lényeg, hogy megadja AZT az érzést.

Egy önazonos nőnek kell, hogy legyen néhány hihetetlenül szaftos története, amire öregen jó visszaemlékezni. Ami nevetésre és pirulásra késztet egyszerre.

Ugyanígy kell egy frissített bakancslista. Amin lehet, hogy már nincs rajta a bungee jumping, de helyette számos olyan dolog szerepel, amit mindenképpen át kell élni.

Egy magabiztos, ízig-vérig nő tarsolyában kell, hogy ott legyen az az isteni finom, tuti recept is, amit bármelyik vendég, bármikor szívesen megeszik. Amivel nem lehet mellé lőni.

Természetesen minden középkorú nőnek szükséges egy gyilkos bőrápolási program, ami tartalmazza a retinolt, ami lassítja az öregedést, tartalmazza a szemkrémet, hámlasztókat és néhány fantasztikus, kellemes szérumot. A drogériák polcain ezek bármelyike megtalálható. A kedvenc márkák vagy az ismeretlen, de csábító termékek közt nézelődve könnyűszerrel összerakható a női fegyvertár, ami nélkülözhetetlen a mindennapokban.

Ahogy a bőrápolási program, úgy néhány csodaszép fehérnemű is feltétlenül szükséges. Olyan, amit nem kell szégyellni, sem takargatni. Ami passzol, ami kényelmes, de mégis gyönyörű. A fehérneműboltok árú készletében minden nő szeret elmerülni. Ne maradjon ki ez a tétel, ha lehetőségünk lesz újra nézelődni.

Egy középkorú nőnek a szép ruha és a tuti recept mellett kell, hogy legyen egy titka is. Olyan, ami megmaradt igazi titoknak, amit senki sem ismer és ami mindig mosolygásra készteti.

Nem maradhat ki a listáról valami felháborítóan drága dolog sem, ami azért kell, mert mindenki megérdemel egy ilyet – és mert rettenetesen jó dolog birtokolni.

Jó, ha van a repertoárban egy tökéletesen kényelmes, otthonos, pihe-puha ruha is, amiben igazán el lehet lazulni. Lehet ez akár egy kockás flanel pizsama, vagy bármi más. A lényeg a tökéletes kényelem. Pillantsunk csak szét, ha tehetjük, a divatüzletekben, biztosan találunk egy ilyen ruhadarabot.

Legyen meg egy mosolyra késztető ékszer is, amihez emlék kötődik. És legyen még egy édes csók, egy régi láng emléke.

Nem maradhat le a listáról a haj sem. Kell egy frizura, ami tökéletesen passzol.

Minden középkorú nőnek kötelező az énidő hetente legalább egyszer. Lehet ez masszázs, arckezelés, baráti találkozó vagy vásárolgatás, fontos, hogy jusson egy kis idő arra, hogy azt csinálhassuk, ami feltölt.

A tuti bőrápolási rutin mellett egy tuti testmozgási rutin is szükséges, ami aktív és egészséges életmódot biztosít és garantálja, hogy a következő 50+ évben is mobilok maradhassunk.

És végül minden 40-50 éves nőnek birtokában kell, hogy legyen az a megértés, hogy ez a kor még korántsem öregség – még közelről sem. Hiszen rengeteg csodaszép év van vissza még…